nightmare

Határtalanul boldog voltam, mikor előléptettek. Úgy éreztem, végre helyemre kerülök, olyasmit csinálhatok, ami végzettségemnek, képességeimnek megfelelő, bár valójában sosem akartam supervisor lenni, más fajta feladatokban képzeltem el magamat. Mégis örültem neki, mert tudtam, a továbblépéshez elengedhetetlen. A tréning nagyon érdekes volt, de csak három napig tarott, s a végére nagyon meg is ijedtem, vajon elbírok-e a kihívással: az információk özönét angolul, és megfelelően kommunikálni, időben és hiba nélkül elvégezni a teendőket. Az első két nap könnyedén ment, mert nem tettek rám akkora súlyt. Aztán váratlanul, két nap erejéig, visszahelyeztek előző pozíciómba, mert aki a helyemre jött, kilépett. Furcsa volt: azon kaptam magamat, hogy örülök a lehetőségnek, hogy visszatérhetek ismert környezetembe, megszokott feladataim közé. Letelt a két nap, majd pihentem két napot, aztán kezdtem újra, igazából a supervisorságot, teljes intenzitással. Hirtelen minden motivációmat s lelkesedésemet elvesztettem; a tündérmese hamar rémálommá vált számomra. Sírtam, mert megalázva éreztem magamat, nehezen aludtam, mert a munkára, a feladatokra gondoltam, nem ettem s ittam, mert nem volt rá időm. A munka egyetlen percét sem élveztem, s bár sok segítséget, támogatást kaptam, a munkámat csak kritika érte. Aztán egyszer csak borult minden, s talán meggondolatlanul, mindent kockáztatva, eldobni készültem nagyszerű lehetőségemet.