2012. május 27., vasárnap

Fairy tale

Előzetes terveim ellenére, még mindig a hotelben vagyok, amin mások mellett én magam is meglepődöm néha. Épp váltani akartam, mikor ajánlat érkezett, arra nézve, hogy előrébb lépjek. Ez fellelkesített, még egy jelentkezést is kihagytam miatta, de aztán az egészből nem lett semmi. Majd amikor elfogyott a lelkesedésem, s újra elhatároztam, hogy megyek, megint megtalált valami. A public area cleaner, vagyis a takarítónő, 10 év után váltott, felmondott. Rám gondoltak, mert helyes, ügyes, aranyos vagyok. És angolul is tudok. Örültem az új feladatnak, mert volt benne kihívás, és éreztem, hogy megbíznak bennem. Az én feladatom lett a földszint és a fél emelet közösségi helyeinek takarítása, rendben tartása. Ami ide tartozik: két női, egy mozgássérült és egy irodai wc, mosdó; a lobby (vagyis a hotel előcsarnoka), a fitness terem, egy társalgószoba, öt vendéglift. A szobák takarítása számomra nagyon monoton volt, de Nedka, akitől átvettem ezt a munkát, mondta, meglátom, milyen unalmas minden nap ugyanazokat a dolgokat csinálni, de gondoltam, ez mégis jobb. Tényleg unalmas, de mégis változatosabb a korábbi munkánál. Mindkettőről állíthatom, hogy kemény munka. Mikor ezt a bejegyzést írni kezdtem, a teljes elkeseredés határán voltam. Azt gondoltam, Bogárral megbeszélve, felmondok, s lesz, ami lesz, utólag keresek mást. Fáradt voltam a munkától, az állandó rohanástól, a korán keléstől, hogy olyat kell csinálnom, amit nem szeretek, aminél többre is képes lennék. És láss csodát, ezen a napon az egyik menedzser megkérdezte, korábban mivel foglalkoztam, mert nagyon jól végzem a munkámat, s talán mást is csinálhatnék. Másnap közlölte, találtak valakit arra a munkakörre, amiben én dolgozom, így ha szeretnék, előrébb léphetnék. Persze rögtön mondtam, hogy szívesen, így gratulált az előléptetésemhez. Supervisor leszek. "F*cking fairy tale." :-D B-)