A tortenet fonalat valahol a bizonytalansagban hagytam el, ami utan olyan termeszetesseggel tortentek a dolgok, mintha mi sem lenne egyertelmubb, mint hogy Londonban elek, s szobalany vagyok egy szallodaban. Most itthon vagyok, s az utazas es a csaladdal toltott ido alatt volt ido ertekelni, mi is tortent nyar ota. Szamtalan kalandot eltem meg, es sok baratot is szereztem, talan fel is szabadultam es sok frusztraciotol is mentesultem.
Az elet es a munka Londonban nem konnyu, de ha valaki kitarto, s szorgalmas, az elobb utobb kifizetodik, de persze ez sem megy ilyen egyszeruen.
Felveve a tortenet elejtett szalat, eleinte kellemes volt otthon lenni, ismerkedni a kornyekkel, a varossal, az emberekkel, es mindig volt aktualis programom az allaskereses mellett: bevasarlas, fozes, mosas, ugyintezes. Kellemesen teltek a napok, am egy ido utan ez rendkivul unalmassa valt, helyzetemet pedig kezdtem kilatastalannak erezni, mert minden probalkozasom kudarcba fulladt, nem kellettem sehova. Aztan, igen, egy csapasra lett munkam. Fantasztikus erzes volt: vegre hasznosnak, tevekenynek ereztem magamat, ahogy reggel en is munkaba igyekeztem, mint a tobbi ember, mint Bogar. Megtudtam, hogy nem ertem es beszelem olyan rosszul az angol nyelvet, mint gondoltam, de nem is vagyok annyira jo, hogy tolmacs legyek; hogy Sri Lanka egy nagyon szegeny orszag; hogy litvanok, bolgarok, szlovakok, lengyelek mind megertik egymast; a metro nem ordogtol valo, es nem is felelmetes; Londonban eltevedni nem lehet, de nem art ha korulnezel, mielott lelepsz a jardarol; hogy az Arsenal biztosan jo csapat, de en utalom oket... De ne szaladjunk a dolgok elebe.
folyt. kov.
